Az út maga a cél – avagy gondolataim az Extrememan mottójáról

Extrememan mottójáról szeretnék írni. Hogy nekem ez mit jelent. Volt pár nappal ezelőtt egy beszélgetésem és indukálta ezt, hogy elmondjam hogy én mit látok bele, hogyan értelmezzem.

Olyan kritikákat kaptam mint, hogy miért nem készülök fel egy féltávra először normálisan, mielőtt teljes távot akarok csinálni vagy hogy miért nem fogyok le hamarabb rendesen. Megkaptam, hogy okkal ment ki a bokám és hogy teljesítménykényszeres vagyok. Ezek mindegyike akár egy teljes posztot kitehetne, annyira rettentő féligazság, de én inkább arról szeretnék beszélni, hogy nem egyetlen út létezik ami Rómába vezet.


995-sivatagi-ut

Az út maga a cél: nekem ebben benne van az, hogy hibázok. Hogy megküzdök magammal, a távval és az idővel. Sajnos az is benne van, hogy esetleg lesérülők és próbálok felépülni belőle. Benne van, hogy megállok, hogy teszek egy kitérőt vagy csak átgondolom, hogy kell-e nekem sietni.

Tudom, hogy nem egy “út” létezik és nem mindenki az én utamat kell járja. Másnak más úton mást kell tanulnia. Nem tudom, hogy mi történik a háttérben és mi történik a magánéletében, munkájában, etc. Lehet, hogy a legjobbat hozza a ki a körülményekből és szeretném inkább így nézni a körülöttem lévők cselekedeteit. Nem tudhatom, hogy miért kanyarodik el valahol vagy miért áll meg. Ő a saját útját járja, én az enyémet és mind a ketten elérkezünk egyszer a célunkhoz (erről majd lesz egy külön bejegyzés), de mindenképpen jobbak leszünk általa remélhetőleg fizikálisan és mentálisan is :)

Nem egy az utunk, de ez nem baj, csak az a fontos hogy járjuk és tiszteljük azokat akik ugyanígy rajta vannak, még ha más ösvényen is mennek :)

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.