S03E01 – Szeretnék flúgos lenni

Szeretnék annyira flúgos és edzett lenni, hogy ha gondolok egyet, akkor nyugodtan elfussak Pestről pár hegyen keresztül a Dunakanyarba, aztán max hazabuszozom. Annyira, hogy ha kedvem támad akkor letekerjek a Balatonra, megkerüljem majd hazajöjjek egy nap alatt. Hogy induljak 24 órás bringázáson.

Hogy normális ember számára ilyen örültségnek tűnő dolgokat csináljak, mert egyszerűen éppen ilyen hangulatom van hozzá. Gondolni egyet és felfutni Dobogókőre valami turistanúton, lejönni valahogy és bezabálni fagyiból :) Annyira erős lenni, hogy ezek nem meg sem kottyannak, de egy másnapi fáradtsággal megúszom :)

Szeretnék egy, de inkább két év múlva ilyen lenni.


Realitás talaján maradva, most ~94kg vagyok. A cél még mindig 80, szóval ez azért távol van. Távol van de megindult a fogyás és úgy tűnik újra lassan és biztosan haladok a célom irányába. Futás tekintetében újra 6 perc körüli ezrekkel futok 145-150 közötti pulzussal ami csak tovább fog gyorsulni idővel. Őszre reális cél lehet egy maraton, de erre a készülést még húzni akarom egy kicsit. Ha versenysúlyomhoz minél közelebb kezdek neki, akkor annál kisebb terhelésnek teszem ki a térdemet és a bokámat, ami ugyebár nekem a gyenge pontom :) Kitűztem magamnak, hogy ha elérem a 90-et, akkor már meg merem próbálni a Balboa futást. Maratonnal szigorúan csak 85 alatt próbálkozom :)


Addig viszont nyugodtan bringázhatok végre sokat, gyorsan és érezhetem azt hogy szép lassan erősödöm és a robbanékonyság megmarad. Igazából bringával kapcsolatban egyszerű dolgom van – meg kell őriznem fogyás közben is az erőmet és majd kihasználni, hogy jó 10-15%-al kisebb súlyokat kell hegynek felfele megmozgatni :)


Hogy az úszással jelenleg mi a helyzet? Nehéz rávennem magamat a hajnali kelésre, de ha most összejön a Flórián tér melletti kis albérlet, akkor nem lehet kifogásom hogy miért nem jutok el úszni *kop kop kop*. Innentől kezdve ketyeg az óra számomra és lesz 1 évem arra hogy alaposan megtanuljam a vízben gyors közlekedés művészetét, hiszen jövőre továbbra is az ironman a cél!

S03E00

Ha jól számoltam ez a harmadik “szezon”, most kezdem újra a befektetett “munkámat” harmadszorra remélem immár sikeresen, élethosszig, de legalábbis nagyon sokáig tartóan. Mondanám, hogy ez a folyamat már elkezdődött, de kicsit várok ezzel, mert babonás vagyok *kopp kopp kopp*.

De hogy mik is a változtatások? Igazából nem sok van:

– Szép lassan visszatérek egy leangains szerű rendszerhez. Elhagyom a reggelit, de cserébe edzések után este is ehetek azt, ami éppen abba a napba belefér (mondjuk salátát sok sajttal, sonkával hogy legyen fehérje is).

– Hasonló módosítás az étrendet illően az, hogy a kenyeret és hasonlókat nagyrészt elhagyom. Csak ritkán, durva edzés követően jöhet mondjuk egy pita egy gyros mellé. A makronutriensek arányát kb 30% CH – 40% zsír – 30% fehérje körül szeretném tartani, de igazából ez egy olyan arány amire nem akarok rágörcsölni.

– Edzések: Minél több szocializálódás. Minél többet elmenni a barátokkal futni vagy bringázni, lejárni úszni reggelente és ha éppen nem alakul semmi ilyen akkor egyedül találok valami elfoglaltságot. Okosan akarom csinálni, növelni akarom szép lassan a terhelést de semmiképpen sem rágörcsölni. Most jött újra meg a hangulatom a futáshoz és az úszáshoz, ki akarom őket élvezni.

Ezektől eltekintve tényleg nem izgulom túl az évet :) Versenyek eddig nincsenek kitűzve, arra megyek el amire éppen hangulatom van és nincs semmi komoly teljesítménybeli elvárás. Az majd talán jövőre. Idén tetszik az, hogy elmehetek félmaratont futni izgulás nélkül úgy, hogy végigbeszélgek 15 kilométert kellemes baráti társaságban.

Szép és jó…

Hosszú távú tervek, szép célok, kellemes mindennapok, siker a munkában…

Ezek járnak a fejemben és keresem, hogy hogyan tudom mindezeket összeegyeztetni. Remélem nem sokára megtalálom az utat és visszatérhetek ide is, mutatni valamit, mesélni és inspirálni néhányokat :-]

Ironman újratervezve

ironman-logo
Nem, én nem egy újabb erősebb kiadását csinálom meg az exoskeletonnak, ahogy kedvenc playboyunk Tony Stark tenné, hanem az idei évemet terveztem újra. Szakmai ártalom lehet…

Lemondtam arról, hogy júliusban Nagyatádon ironman lehessek és ennek több oka is van.

Bár a verseny 6 hónap azaz fél év múlva lenne és ez soknak hangzik, szerintem mégsem az. Az utolsó sérülésem óta most kezdem újra a futást és nyáron ebből üzemképesen maratonok kellene legyenek. Nem lehetetlen természetesen, de ellenben nagyon kiszámoltan lenne meg és szerintem ez a bokámat nézve túl kockázatos. Ebben nem lenne idő arra az óvatosságra, amire szerintem most szüksége van a lábamnak.

És akkor itt jön a második tényező: ha munkámból adódóan az mondanák “Csaba, menj ki két hétre japánba field tesztelni!”, akkor gondolkodás nélkül lecsapnék a lehetőségre és mennék. Ez a kettő együtt már nem fér bele :)

Ez a kettő együtt oda vezetett, hogy adok magamnak plusz egy évet. Egy olyan plusz évet amikor edzek majdnem hasonlóan intenzíven mint ahogy eddig is tettem. Egy évet amikor a futásomat fel tudom építeni és nem lesz majd ott előttem, hogy sosem futottam még maratont és egy évet amikor az étkezésemet rendbe tudom tenni, le tudok fogyni. És akkor az úszásrutinról nem is beszéltünk…

Van aki azt mondja, hogy megfutamodtam és fejben vagyok gyenge, de én inkább azt érzem, hogy ez most az erős és okos döntés. Ész nélkül menni előre bárki tud. Megállni a kísértést és hinni magunkban, hogy hosszútávon igazunk lesz mégis többet ér szerintem. Ez is egy olyan dolog amit kerestem magamban és most találtam meg :)

Teljesítménytúra menetrendem

ttt
Kezdeni kell valamit magammal és ha már ironmanre nem készülök az idén, hát fejembe vettem egy jó játékot, ami Budapest Kupa névre hallgat. A nevéből bizonyára rájöhettetek, hogy a környéken játszódik, de amire nem, ez egy teljesítménytúra sorozat. A mozgalomban van hetvenvalahány túra melyből ha ikszet teljesítek, akkor kis kupát kapok, ha háromszor annyit akkor közepeset és még ugyanennyinél egy gigantikus kupa a nyeremény.

Tökéletes “szerezd meg hát mind!” szórakozás azon hétvégéimre, amikor éppen nem randim, munkám, edzésem, másnaposságom, tanulásom vagy hasonló tevékenységem van és “egyedül is de nem is” szeretnék bóklászni az erdőben. Ha egyedül vagyok, akkor először nyilván gyalogolva, aztán ahogy a bokám szép lassan erősödik és az állóképességem nő, egyre többet belefutva tervezem őket abszolválni. Ha velem tart valaki, találunk majd egy közös nevezőt :)

Ha kedvet kaptok valamelyiken velem tartani, hát szóljatok! Számosságuk és egyéb programok, edzések miatt nyilván mindre nem fogok menni de körvonalnak jól lesznek. Realista vagyok és nem célom, hogy mindenhol a lehető hosszabb távot teljesítsem – két egymást követő nap, lehet hogy lusta leszek és második nap a legrövidebb távon indulok :) Az sem zavarjon össze benneteket, hogy egy napra több túra is van – random és esetleges túratársak alapján választok majd közülük. Nyilván nem vagyok olyan hülye hogy mindet bevállaljam! Nyilván! :D

A kis füzetből az alábbi túrák és távok keltették fel az érdeklődésemet:

Január:
Szumma: 3/3
2015. 01. 11. Téli Gyermekvasút 8 (Strava)
2015. 01. 17. Téli Turul Túrák – Kerecsen 20 (Strava)
2015. 01. 18. Szent Margit nyomában 5 (Strava)

Február:
Szumma: 0/7
2015. 02. 07. Kápolnák nyomában – Anna 8
2015. 02. 07. Pilis barlangjai 20
2015. 02. 14. Budai trapp 30
2015. 02. 14. Kitörés 25
2015. 02. 15. Együtt a magyar családokért! 5
2015. 02. 21. Zöld 20
2015. 02. 27. Boldog Bátori László (éjszakai) 12

Március:
Szumma: 5/6
2015. 03. 07. Normafa 20 (Strava)
2015. 03. 08. Kis-Kőfej 21 (Strava)
2015. 03. 14. Téry Ödön emléktúra 20
2015. 03. 15. A gyermekvasút nyomában 20 (Strava)
2015. 03. 22. Együtt a magyar családokért 4 14 (Oda Strava Haza)
2015. 03. 29. Budaörsi kopárok 20 (Oda Strava Biatorbágyra Ládázás Haza)

Ápr:
Szumma: 1/8
2015. 04. 04. Pipibaba 22 (Oda Strava Vissza)
2015. 04. 05. Együtt a magyar családokért 5
2015. 04. 06. Tojás 40
2015. 04. 11. Gyermekvasút 10
2015. 04. 12. Gyertek ki a vadasparkba!
2015. 04. 18. Duna-menti barangolás és kompozás 11
2015. 04. 25. Merzse mocsár 20
2015. 04. 26. Dupla Masni 14

Május:
Szumma: 0/10
2015. 05. 01. Sárga 40
2015. 05. 02. Naplás 36
2015. 05. 03. Halmi-dűlő
2015. 05. 09. Budai 50/30
2015. 05. 10. Kakukkhegyi Hullámvasút 16
2015. 05. 16. Budaörsi Dolomitok 20
2015. 05. 17. Pestszentlőrinci gyaloglás 12
2015. 05. 24. Együtt a Magyar Családokért 4
2015. 05. 30. Cardea – Circulus MAGNUS 26
2015. 05. 31. Tour de Békás gyalogos 11

Június:
Szumma: 0/8
2015. 06. 06. Buda Barlangjai 40
2015. 06. 07. Határjárás – Németh László emléktúra – 45/27-Rómaifürdő/27-Hűvösvölgy/17/10
2015. 06. 13-14. Turul Túrák – Árva Vince 75/Zongor 45
2015. 06. 20. Együtt a Magyar Családokért! 4
2015. 06. 20. Séta az éjszakában 12
2015. 06. 21. Buda Határán 50
2015. 06. 27. Masni Éjjel 14
2015. 06. 28. Kálvária járás a Budai-hegységben

Július:
Szumma: 0/5
2015. 07. 03. Merzse-mocsár éjszakai 20
2015. 07. 04. Budavári Csillagok éjszakai 4
2015. 07. 11. Kakukkhegy Éjjel 16
2015. 07. 12. Együtt a Magyar Családokért! 5
2015. 07. 25. Budai tájakon 30

Augusztus:
Szumma: 0/4
2015. 08. 09. Pest Irányába 30
2015. 08. 15. Együtt a Magyar Családokért! 5
2015. 08. 19-20. A Gyermekvasút nyomában éjszakai 20
2015. 08. 29. Kakukkhegyi Éjjel Újratöltve 21

Szeptember:
Szumma: 0/11
2015. 09. 04. Éjszakai Dolomitok 20
2015. 09. 05. Bakancskaland 20
2015. 09. 05-06. Turista Kékszala Cholnoky 60/Éjszakai 50-es
2015. 09. 06. Együtt a Magyar Családokért! 5
2015. 09. 12. Meteor 50/ Meteor 21A/21B
2015. 09. 13. Ősz a Budai-hegységben 19
2015. 09. 19. Zsíros Deszka 30
2015. 09. 20. HASE 20
2015. 09. 20. „25 éves az MSTSZ” 25
2015. 09. 25. Éjszakai zörejek 23
2015. 09. 26. Kakukkhegy Detto 16

Október:
Szumma: 0/7
2015. 10. 03. Dűlőkeresztelő Hosszú 38
2015. 10. 04. Fezosport Piknik 15
2015. 10. 10. Őszi Óbudai Teljesítménytúra 19/12
2015. 10. 17. Cartographia – Budai Kilátók Extra 29
2015. 10. 23. Viharbükk 24,5
2015. 10. 24. Együtt a Magyar Családokért! 4
2015. 10. 31. Piros 65 / 50A/ 50B

November:
Szumma: 0/5
2015. 11. 08. Mátyás király 525 – 30
2015. 11. 08. Együtt a Magyar Családokért! 4
2015. 11. 11. 11 km a XI. kerületben
2015. 11. 14. Őszi Trapp
2015. 11. 15. Libanoni Cédrus 21/12

December:
Szumma: 0/2
2015. 12. 05. Vár a Mikulás 20
2015. 12. 13. HavaZOO 20

Teljesített 8 a lezajlott 16-ból. Összesen 75 túra várható idén.

Hát igen – végtelen mennyiségűt és hosszút néztem ki. Remélem ez alapján érthető, hogy miért szeretnék minél többet futni és futva teljesíteni: így van esélyem arra, hogy lesz mellette szabad időm az életemre és így tudom egybekötni a triatlonnal is :)

2. nap

A nap két edzéssel könnyedén leírható:

Úszás: 200 m belegítés, 2 x (4×100 gyors lendületesen, 400 folyamatos gyors), 100 m levezetés

Kettlebell: Primal move bemelegítés, 1-1 lassú nehéz török, 2x(2 húzódzkodás, 3 fekvő), total tension protokoll nyomás nap: 1-től 7-ig fel, 3-ig le végezve 2×16 kilós bellel. 6×10 nehéz belles swing 32-es bellel.

Súly: 98.4
Reggeli: Rántotta
Ebéd: Gyros tál
Vacsora: Edzés után fehérje, otthon 2 szelet szendvics

1. nap

Két futással sikerült keretbe foglalnom a napomat – mind a kettő lassú, visszahozó de 1 hónap után az enyém ami nekem most sokat jelentett. Látom, hogy jelenleg mennyire megy a futás, mennyire kell pihentessem magamat és hogy innen mekkora út vezet a célig.



A két futás közül a második nem volt tervezett. Délutáni programnak egy kis geocachingelést terveztem de az elromlott GPS miatt végül más feszültséglevezetési stratégiához kellett folyamodnom:



Súly: 98.4 kg

Étkezés:

  • Reggeli: sütőben sült krumpli vajjal
  • Zöldbab leves, pirítós kenyér sonkával (semmi kedvem nem volt a lencséhez)
  • Zöldséges tojásrántotta